Van Toulouse-Lautrecnek egy, az öregecskedő Oscar Wilde-ot ábrázoló portréja, ami mindent elárul – mindig ez jut eszembe, ha Mészáros Lölő úr kedves, puha arcát látom; mint egy fonnyadó transznemű, sokoldalú színész: elöl Rómeó, hátul Júlia. Ez az arc kicsit gáz, de arra jó, hogy ő legyen a maszk, ami mögé az első miniszter úr bújik, és mint a kisgömböc, mindent felfal és csüngő hasába töm, amitől már olyan, mint egy mindenórás mangalica, mely btw (by the way - a szerk.) erősen érett a vágásra… Mindenevő, mint minden disznó, többek között felszürcsöli a Balatont is. Ahol bő évtizede paradigmaváltás kezdődött, az endéká szandáltól elmozdultunk valami nagyon európai és szépen szőtt szövet felé, a borminőség is hatalmasat nőtt. A változások tengelyében a növekvő családi borászatok forognak, ez a borászat középosztálya, az úgy 5-25 hektár közötti árutermelő családi pincészetek, melyek ma már mind a csúcsminőségű borról szólnak. És divatba jöttek a sokszor biogazdálkodást folytató mikropincészetek is, növekszik a kereslet az egyedi karakterű termékeik iránt mind a gasztróban, mind a kereskedelemben. Figulától a Pálffy pincéig és Petrányitól Laposáig tucatnyi szebbnél szebb helyen kortyolgathat az ember tényleg világszínvonalú borokat. Ezúttal annak a 8 hektáros szentbékkállai birtoknak a 2018-as Aszófői Olaszrizlingjét és 2017-es Örvényesi Juhfarkját (-farkát?) ajánlom a nép szép szavát kortyoló olvasó figyelmébe, ahonnan magam is anyagbeszerzek, ez a Fodorvin. Az olaszrizling kicsi osztrákos: telt, citrusos, meleg karakterű, leheletnyi édesség kerekíti, btw aranyat ért az országoson, a juhfark világító aranyszínű, sárgahúsú gyümölcsöket idéző, jó savú, szintén meleg karakterű remek itóka, 1800 és 3 ezer froncsiba fájnak, ami baráti ár. Na és persze elkezdtek döngeni a tán legszebb magyar táj fölött a NER-es keselyűk és böglyök is, a büdös prolikat kiszorítva Lölő és a vej már 14 kemping és 10 szálloda tulajdonosa a Balaton körül, a tihanyi strandi belépő tavaly 700, idén 4 ezer froncsi, most éppen Szemesen kezdődik az eddig a kisemberek boldog balatonozását biztosító 18 hektáros Vadvirág kemping beszántása, a vízparti telken luxusszálloda és villapark épül, szemesnek áll a világ, ha útban van a (Balaton-)törvény, átírjuk, fő a családbarátság. Belső égésű motorral hajtott kishajók több mint negyven éve nem közlekedhettek a Balatonon, a HyperJet nevű, 90 km/órás sebességre is képes, szép hasznot hozó jármű üzemeltetését kivételképpen mégis engedélyezték, noha a borászoktól a pecásokon át a vitorlázókig mindenki ellenezte, de hát a lé határozza meg tudatot, tkp. az egész nem szól másról, csak a profitról, a többi csak „kenyőcs” (Hamvas Béla), most éppen nemzeti-színű. Minden, az egyharmadországnyi szegény magára hagyása és a fasiszta nénik és bácsik, meg konkrétan gyilkos diktátorok szájjal való kényeztetése és a háború Brüsszellel is csak egy dologról szól: a maniról, a léről, a lovettáról, a profitról. Biz' isten azt gondolom, ezek a lépések is hozzájárultak ahhoz, hogy negyedszázad után újra robbant az érdes békanyál (Cladophora glomerata) nevű, fonalas zöldalga, mert a Balcsi is rosszul van attól, amit tesznek vele.

 Többek közti simenonitisben is szenvedünk.

E tünetcsoport fő jellemzői: egész napos Maigret-olvasások, ezek a napok mehetnek a levesbe, nem jók semmi másra, ha reggel elköveted azt a hibát, hogy Maigret-t veszel a kezedbe, az a nap már semmire sem jó. Az emberiség jelentős része szenved simenonitisben, ilyenkor egyik kötet követi a másikat, „jómagam 12 regényét olvastam újra 11 nap alatt”, mondja André Gide. A dolog veleje, hogy egyfelől a Maigret-k hihetetlenül atmoszférikusak, ha az ember meg akarja ismerni a végtelen és csodálatos francia kultúrát, két dolgot kell olvasnia, az egyik az Eltűnt idő nyomában, a másik a Maigret-k. Megismered Franciaország szagát és hihetetlen karaktereket, hiteles és végtelenül sokféle figurát, akiket Párizsban, vagy a tengerparton, vagy valamelyik canal mentén, vagy egy falusi iskolában jelenít meg az amúgy szexmániás szerző, pompás prózában, mely lassú tempóban bontja ki a bonyodalmakat, úgy folydogálva, mint a Szajna. A korai Maigret-k (harmincas évek) még túl színesek, kiforratlan a stíl, mely az ötvenes években érik be, mint a jó calvados: eszköztelen, pontos, láttató, igazi epika ez, mely nem követel munkát tőled, rendes krimi, amin nem kel gondolkodnod-dolgoznod. Ezért aztán a simenonitis periodikus hullámokban jön, mint a váltóláz, kb három éves a forgási sebessége, ekkor lehet újraolvasni a Maigret-ket, így az élvezet megadatik vagy háromszor, mire megjegyzed és felismered őket.

És, és. Az ember meghökken, Maigret mit összeiszik. Főleg sört, vagy loire-i fehérborokat, esetleg almabort (reggelire, májashurkával…), és calvadost. Calvadost a Remarque Diadalívében is isznak (de e könyvvel egyelőre modoros túlemeltsége okán nem tudok dűlőre jutni, olyan, mint egy görcsösen játszó színész, aki túl jól akar játszani, a szerző „képtelen ellenállni a művészet legdurvább csábításának, és zseni akar lenni”, mondja Borges az Al Mu’Taszim-novellájában), szóval maradunk a Maigret-féle Calvadosnál.

Az 1942 óta eredetvédett calvados vagy félszáz fajta normandiai keserédes és savanyú léalmából készül, azért alma, mert a táj hideg a szőlőnek, márpedig tisztességes occidentális polgár mindenből kihozza, ami lehet, imígyen az almából csodát desztillál, mely boldoggá tesz, végül is ez a szesz dolga. A calvados tehát almaborból (cidre) kétszer lepárolt almakonyak tkp. minimum két év tölgyhordózással, az ötévesnél öregebb a VSOP. Azért ezt a calvadost ajánljuk, mert közértben is kapható, az Aldiban 4499 ft-ért vesztegetik, a 2012-es spirituszversenyen ezüstérmet nyert, borostyánszínű, őszies,visszafogott gyümölcsillatú, csípős, 40 %-os, de elegáns, jó balanszú párlat, mely jó aperitif ill. digestif, lehet az étkezés közepén inni, ez a trou normand, normann lyuk, jó sajttal (Livarot) és olajbogyóval, illetve desszertekhez, csilis fekete csokihoz, kávéba döntve és pompás koktél-alap persze. Legjobb magában, lassan, vagy fél óra hosszat fogyasztva egy konyakos vagy calvadosos pohárból, szobahőmérsékleten, Maigret-t olvasva.

 COUPERNÉ Calvados VSOP, 4 499 Ft/üveg

A kulcsszó az összhang

Volt egy kis kerülőutam odaát (https://24.hu/poszt-itt/2017/01/16/tompa-csuszkalni-a-semmi-peremen/), nem mászkálhatok és főleg nem ihatok annyit, mint szoktam volt, leszűkítettem a borügyet az életemben, ami szinte teljesen kitöltötte-fölfalta az időmet a kétezres években. Marha jó volt, imádok enni-inni, még fizettek is érte, néha nem is rosszul, és keresztbe-kasul beutaztam Európa legszebb tájait, valakinek ezt is meg kell csinálni. De immár csak olyasmivel foglalkozom, ami érdekel és amit szeretek, ennek jegyében összetrombitáltam pár jó szájú és művelt borbarátomat, akikkel koronkint kóstolni fogjuk azt, ami érdekel minket.

TOMPA IMRE

Most pár chardonnayt és pinot-t forgattunk poharainkban (valamint Tornait és az egyik tesztelő, Orbán Gergő boraiból is szemügyre vettünk párat, ezekről külön posztban fogunk megemlékezni). Amikor csúcsra járt az életemben a bor, csináltam egy rádióműsort, ami majd’ egy évtizedig ment, vagy hat évig bíráltam a Concours Mondial des Bruxelles-en, és a Figyelőben volt egy népszerű rovatom vagy egy évtizeden át, abba irkáltam ilyesmiket, áldozatos munka volt minden héten írni egy ilyen borajánlót, bő félezret végül is. De régi fényem megkopott, felnőtt egy új, profi boríró generáció, miközben a borblogok-site-ok jelentősége háttérbe szorult valamiért, valamint most inkább elmennék árufeltöltőnek, vagy a szervestrágya-kiszerelő vállalathoz anyagmozgatónak (ez asszem olyan ludasmatyis duma), minthogy a Figyelő delejes tulajdonosnőjének vagy a jó fekvésű főszerkesztőjének dolgozzam, akik udvari szócsővé züllesztették e hajdan kitűnő lapot, mely még a hardcore kádárizmusban is afféle opponens, szakmaiságon alapuló, okos elit kis hetilap volt, nemhogy aztán Martin József Péter, majd Lambert Gábor alatt, akik megengedhetetlenül profi és kozmopolita és nyitott és kitűnő arcok voltak, pláne a mostaniakhoz képest. Még annyit, hogy videobloggá fejlesztem ezt a dolgot, amint úrrá leszek szörnyű lustaságomon.

Mi értelme az efféle borleírásoknak? Túl azon, hogy jó esetben orientálhatja a fogyasztót ésvagy a termelőt, a pohár bor nemcsak egy magas élvezeti értékű élelmiszeripari terméknek álcázott legális drogot rejt, hanem része egy ország kultúrájának és kínosan sokat elmond róla. A burgundikat nézegetve pl az ember meggyőződhet arról, hogy harmonikus kultúra hozta létre őket: gazdag, mégis jó ivású, mély, mégis könnyed borok ezek, a kulcsszó az összhang, nem lóg ki se a sav, se az alkohol, se a tannin, se a hordó.  És lehet, hogy túlzás, de mindig eszébe ötlik az embernek néhai id. Konyári János bon mot-ja, aki egyszer azt nyilatkozta a BORIGÓ-nak, hogy a csinálhatunk mi vörösöket ezer évig, sohse fogunk tudni olyanokat készíteni, mint a franciák…

A magyar pinot valahogy általában elég tré, nem egyszerű, miért nem talál magára nálunk ez az ősi, alapvető fajta, mely ugye Burgundia maga, többnyire vézna (ezt karcsúnak és törékenynek nevezik mifelénk), savankás és üreskés és egysíkú, egy-két kivétellel (mindenekelőtt ilyen Nimród 777 nevű bora, melyben bizonyos mélységet és szép hordóhatást érezhetni). Leginkább a kultúra és a folytonosság hiánya lehet az oka, hogy a pinot, mely szülőföldjén mély és harmonikus tud lenni, nálunk nem találja magát az istennek se, a bordói fajtákból vagy a kékfrankosból sokkal borabb borok képesek készülni, mint belőle. Nem egy könnyű fajta szőlőállat, és burgundi meggyökerezését sem előnyös termesztési tulajdonságainak köszönheti valszeg, hanem hogy Merész Fülöp, majd Jó Fülöp herceg a XIV. században egy afféle eredetvédelmi jellegű intézkedésekkel befolyásolta a ciszterciek által kiszelektált kék burgundi fajta evolúcióját.  

A legjobban a tetszett a

2009 Frédéric Magnien Charmes-Chambertin Grand Cru

 Pinóbarna, gombás-gyertyafüstös, avaros illat, klasszik óburgundi íz egyszerűen csendülő, kerek harmóniával, fiatalos savtérképpel. Száradó piros bogyós gyümik (cseresznye) emléke, gyümölcsös-málnás-konyakos-fagiforos felhanggal díszített elegáns kortytörténet hosszas lecsengéssel, olyan arany középutas, elegáns holmi, mely még mindig nem érte el életgörbéje csúcsát, egy-két év. Még mindig tannin dereng benne és még mindig fiatalos, magas szintű elementumok elegáns egyensúlyát és a múló időt mutatja, 92 pt/TI

WineSofa, február 24. · Instagram · 

Last night our friend @tompadoctor organized a PN tasting. This was the #wine of the night for us. Fresh, young, fruity with amazing ageing potential! #burgundy #charmeschambertin @burgundypeoplepassionforwine @burgundy_winelover #winelover

Ercsey Dániel

 és egy fehér: 

 Fevre-Fevre Chablis Grand Cru Les Preuses 2011, 92 pt

A fehérek is kurva jók: általában nem olyan élesek a savak, mint a magyar savak, ebben a cuccban is határozottak, de kerekek, citrusos-gyöngyvirágos illatok, telt kortyok, lendületes holmi, mintha kis ásvány derengene ajkainkon, és jó balansz minden palackban.  

A jury: Koltai Piroska, Ercsey Dániel, Pallagi Ferenc, Vajda Róbert, Orbán Gergely, Izsák Norbert, Tompa Imre

A nagyon profi, bő harminc éve tevékenykedő szentendrei Erdész Galériának van egy jó kis hedonista játéka: gasztronómia és festészet összekapcsolása, jó borokkal kísérve. A Művészkonyha című kiállítást immár ötödik éve rendezik meg Erdész Lászlóék, a képek ihlette fogásokat a Máhr Attila vezette Aranysárkány Vendéglő készítette el, az ételsor mellé Kamocsay Prémium borokat lehetett kóstolni.

Szentendre egyfelől a kreativitás, a festők és a festői utcácskák városa, ahol tényleg mediterrán szellők emléke lengedez, másrészt a tömegturizmust célzó gagyi áramlik az utcákon, mint mindenhol a világon, a Váci utcától a Rambláig. Az igényes fókuszpontok közé tartozik az Erdész Galéria és az Aranysárkány, régi műhelyek ők, Erdészék több, mint három évtizede működnek, az Aranysárkány pedig a legelső honi privát étteremként nyitott 1978-ban.

A Kamocsay prémium borok nagyon jó gasztroborok is, látszott, hogy a nemrég palackozott 2015-ösöknek jót tesz a palackos pihenés. Az Olaszrizling levesfűszeres-almakompótos illattal köszön, kis szekfűszeg díszíti, telt, lágy faktúra, friss savak, ez az évjárat is sikeres lesz. Borkovics Péter Betűtésztaleves-üvegszobra adta magát, a Hilltop Pinot Noir rose kísérte, Weiler Péter képe Nagyapám kedvenc tojásos galuskájaként jelent meg az asztalon kis tejfölös uborkasalátával, ezt a fogást a harmonikus és nem édeskés Sárgamuskotály erősítette, egyszerű és nagyszerű duett volt.

A főételt Gyémánt László Hommage a’ Velasquezének pajzán szűzérméi képezték, Magyaros szűzérmék csípős kolbáasszal töltve címen jelentek meg a tányéron, jó kis paprikás krumpli körettel. A Chardonnay ismét jelezte, hogy nem akárki, valami remek, eredeti gyümölcsösség világítja át az ízképet és a telt kortyot.

A legfinomabb fogás talán Fehér László Kakaóscsigája volt, úgy képileg, mint cukrászilag, nincs az az érzésed, hogy ezt már láttam valahol, hogy nem vezet sehova, hogy ez egy vizuális publicisztika, hogy nincs saját nyelve a kornak, hogy indifferens rétegművészetté zsugorodott a táblakép, hogy ni, ez egy Brancusi, ez egy Miró, egy Estes vagy Mácsai, vagy hogy ez meg csak egy gyenge vizuális vicc: a nagy, egyszerű ceruzarajzon átcsillan a nagyság fénye, valami, ami nem a divatról vagy a poénkodásról, hanem a szépségről szól. A tányéron tekeredő csiga is sokkal többet tudott, mint rokonszenves hétköznapi kis fajtársai, a szimpla kakaós csigák, a visszafogottan elegáns 2008-as kései Hárslevelűvel karöltve ejtette rabul a hasakat és szíveket.

https://www.youtube.com/watch?v=d_AJUhLD1lY&feature=youtu.be

Ennek a jó kis konferenciának a záróakkordjaként a gyarmati böri 

Meseköre csúcsformában előadta az Időutazó című mesejátékát, sírós-nevetős délután volt rappel, tánccal, rögtönzésekkel, és felizzott a SingSingerS, 

mely jótékonysági koncertet nyomott jólesően, és néha megcsillant, miről is fog szólni a dolog. Nagy koncert október végén az Akváriumban. Kalambó, Csury, Lóri, Janovszki Zsolt 

és Tompadoctor bazsevált az érzékeny és hálás publikumnak, kösz mindenkinek. 

Még megadatott egy csomó nyári falusi vakáció éónokkal ezelőtt, afféle old school, klasszik tyúkszaros baromfiudvarral, a rideg sváb csodapedagógus nagyapával egy délalföldi faluban, ahol ma már úgy pezseg az élet, vagy inkább a halál, hogy Tarr Béla megnyalná a tíz ujját, ha látná a novemberi nyirkos, szépségesen sivár estéket, a semmibe vesző sötétet, az elbutuló, kiürülő, elnémuló tájat, melyet csak néha ver fel egy-egy trabant (a járókeret neve a dél-alföldi szlengben, a szerk. megj.) kopogása.

A rég megszűnt püspöki malom 1755-ből származó kőkeretes kapuin át jut be az ember a váci piacra, mely még őrzi a lángost (copyright Pajor Tamás) és az elmúló időt, még egy darabig. Itt ugyanis nénik vannak. Hozzák a kertből a legjavát, a legszebbet, a legcsillogóbbat, a kipucolt, csigamentes spencit, a kicsattanó, kövér főznivaló kukoricát, a gyerekkori saszlát, melybe néha muskotály keveredik, a szóló szőlőt, a mosolygó almát, a csengő barackot, a hatalmas, jáspisfényü körtét, az ősz megannyi dús, tündöklő ékszerét. Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról, és elgurul, akár a brilliáns. A hentes bácsinál mindig szikkadt az érett, édes, a gyerekkori falusi nyarak eszenciáját tartalmazó kolbász, a néniktől sárga tanyasi csirkét vehetsz, van hársméz, házi tej és must, nincs jobb, mint a mézédes murci, hullámokban vonulnak át a piaci standokon a hónapok, először epertől, majd cseresznyétől piroslik minden, aztán baracktól illatozik, saszlától roskadozik, körtétől sárgállik, szilvától kéklik.

De az élet itt nyolcvan felett kezdődik. Ez egy eighteenager party, mint egy párttaggyűlés vagy körmenet, alig látni fiatal, vagy középkorú arcot, cuki nénik dominálnak, és ekkor rájössz, hogy úgy tűnnek el a váci piaci nénik, mint a gyerekkori falusi nyarak, mert mindenki meghal, és nem jön a helyükre senki. Hálás vagy a sorsnak, hogy még megadatott a falu és a váci piaci nénik, hogy megízlelhetted e kedves és sivár föld édes és sós ízeit, és látod, hogy így tűnik el az országod is, amely jó volt hozzád és amelyet valamelyest, meglehetősen, néha nagyon szerettél.

Váci piac

2600 Vác, Káptalan u. 5.

Nyitvatartás:

H-P: 06.00 - 16.00

Szo: 06.00 - 13.00

V: 06.00 - 10.00

Bolhapiac, kéthetente:

V: 10.00 - 13.00

Kedden és pénteken legforgalmasabb a váci piac,

de szombat délelőtt is érdemes felkeresni.

A zsidóság a 19. század első felében a borvidéken meghatározó etnikumnak számított, és minden újításnak első számú terjesztője volt. Persze a bor belföldi és külföldi kereskedelmében is meghatározó szerephez jutott.

(Nyitókép: A mádi zsinagóga mennyezete; forrás: zsido.com)

A zsidóság hegyaljai jelenléte a XVII. századtól mutatható ki. A XVIII. századtól a zsidók bevándorlása felgyorsult, ami azzal függött össze, hogy a Magyarországgal határos Galícia Lengyelország felosztása után osztrák uralom alá került. A Magyarországra települő zsidóság kb. 90%-a keletről, a Dukla-szoroson át érkezett a Kárpát-medencébe, és vonulási útjuk először Kárpátalját, pontosabban a Felső-Tisza vidékét érintette, ahonnan az új hazát talált zsidóság folyamatosan tovább vándorolt nyugati és déli irányba. Mivel Hegyalja ennek a vándorlási útnak viszonylag elejére esett, ezért a zsidóság megjelenése, demográfiai felfutása, majd a XIX. század második felétől meginduló elvándorlása alapvetően érintette a hegyaljai térséget. 

 

A mádi zsinagóga 1973-ban (Forrás: zsido.com)

A zsidóság létszáma csak kb. 1880-ig gyarapodott: ekkor a lakosság 35%-a volt zsidó, míg 1930-ra ez az arány drámaian, 20%-ra csökkent. Sátoraljaújhelyen 1742-ben még csak 12 zsidó családot tartottak nyilván, 1821-ben már 146-ot. Megállapítható tehát, hogy a zsidóság a XIX. század első felében a borvidéken meghatározó etnikumnak számított – arányuk és számuk is magasabb volt például, mint a sváboké.

Lassanként rendeződött a helyzet

Az 1741-es Országgyűlés határozatai kifogásolták, hogy a földterületek jelentős része idegen kézre került. Ez zsidókat is érintett, akik a XVIII. századtól nemcsak kereskedőként, hanem bérlőként is jelen voltak a borvidéken. Egy 1784-es urbárium pl. az Agáros dűlő (Erdőhorváti) esetében Gróf Pálffyt és „Dávid Zsidót” említi meg.

II. József 1781-es „türelmi rendeleteinek” köszönhetően a zsidóság helyzete is rendeződött (engedélyezték számukra a korábban tiltott földvásárlást, földművelést és iparűzést). Mindez azonban nem jelentett teljes szabadságot, Sátoraljaújhelyen például 1801-ben az aszúkészítést, az essenciakészítést és az ezzel való kereskedést még tiltották számukra. Az 1839–1840. évi Országgyűlésen további, a zsidóság részére kedvező javaslatok elfogadására került sor: ettől kezdve zsidók úrbéri telkeket is vásárolhattak. 

 

A XIX. század elejétől van adat arra, hogy zsidók kóser aszút is készítettek,ami annyit jelentett, hogy az aszúszedést is csak zsidók végezték. 

A zsidó borkészítők és borkereskedők számos újítást vezettek be

Korábban a hordókat sokszor disznózsírral kenték be tartósítás céljából - ehelyett a zsidók a jól pörkölt és kénnel is kezelt tölgyfahordók használatát részesítették előnyben, és sokkal gyakrabban használtak új hordókat, mint a keresztények. A zsidóság mobilabb jellegéből adódóan minden újításnak első számú terjesztője volt, és a modernizációval kapcsolatos összes technikai vívmány elterjedése jelentős mértékben zsidók közreműködésével valósult meg.

Itt említhetjük a must cukorral, illetve a bor égetett szesszel való korlátozott javítását, vagy a pasztörizációt (ami a XIX. században kifejezetten progresszív lépésnek számított, mivel ezekkel a módszerekkel lehetett homogénebb minőséget előállítani, illetve megakadályozni az édes borok utóerjedését), vagy a nagyobb bortételek egalizálásának igényét, illetve az egyre finomabb szűrési módszereket.

A XIX. század elejéig a zsidó borkereskedők nem voltak jelentősek Hegyalja életében. Ezt követően azonban a zsidóság a bor belföldi és külföldi kereskedelmében egyaránt meghatározó szerephez jutott. Sátoraljaújhely zsidó borkereskedői például még Kassa város piacait is uralni tudták. Ennek több oka volt: egyrészt az, hogy a magyar nemesi elit a kereskedelmi tevékenységtől elzárkózott, a másik pedig az, hogy a borkereskedelem volumene a szállítási lehetőségek javulásával rohamosan bővült. A zsidó borkereskedők tevékenységét segítette, hogy családi kapcsolatrendszerükre is támaszkodhattak, amikor a volt lengyel területekre szállítottak bort.

Bérlés és tulajdonlás maximumon

A filoxéravész 1875 és 1897 között az ország szőlőterületeinek felét kipusztította. Ez a hegyaljai szőlőket jóval az országos átlag felett, 67%-ban érintette, és a XX. század elején meginduló szőlő-rekonstrukció úttörői zsidó befektetők is voltak. Ebből fakadt, hogy a zsidó kézben lévő területek nagysága a XX. század elején érte el maximumát.

A zsidóság kereskedelmi tevékenységét az jellemezte, hogy elsősorban ők mérték ki a helyszínen a nagybirtokok borát, illetve forgalmazták azt a borvidéken kívülre. Emellett a XIX. század végére jelentős mértékben béreltek uradalmi szőlőket, az összes földbérlet 20-30%-a a térségben zsidó befektetők kezében volt. Szemben a görög kereskedőkkel, akik tevékenységüket elsősorban nem az ingatlanok megszerzésére alapozták, a zsidók törekedtek szőlőterületek és borospincék megvásárlására is. Emellett közvetlenebbül és több szálon is kapcsolódtak a mezőgazdasági termelés különböző ágaihoz.

Lengyelországi zsidó család (Forrás: mult-kor.hu)

A zsidó társadalom felépítése

Hegyalja zsidóságának társadalmi rétegződése meglehetően összetett volt. A szegényebb, elsősorban fuvarozásból élő családok éppúgy megtalálhatóak voltak, mint a kisvállalkozók (boltos, hentes, kocsmáros, serfőző, szabó) vagy a módosabb szőlősgazdák, illetve borkereskedők, illetve a külön kategóriát képező szesz- és ecetgyár-tulajdonosok. Utóbbi csoport tevékenysége (amelyben a zsidók messze felülreprezentáltak voltak) különösen jelentős, mivel munkalehetőséget teremtettek, komoly mértékű adót fizettek és tevékenységükkeljelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a borvidék ne csak egyetlen termékre alapozza gazdasági prosperitását. 

Sátoraljaújhelyen 1840-ben a zsidók 25%-a kereskedő volt (13 nagyobb, 53 kisebb és 16 házaló), 24%-uk haszonbérlő (ők kocsmát, mészárszéket, illetve földeket béreltek), a maradék csoport fele tanító, illetve iparos vagy nincstelen napszámos volt. Ez a társadalmi struktúra meglehetősen eltért a magyar etnikum foglalkozási adataitól, amiben a kereskedők és bérlők csak minimálisan voltak képviselve.

Tokaj, zsidó temető (Forrás: szemelyi-utazasi-tanacsado.hu)

A zsidóság Hegyalja polgárosodásának egyik úttörője volt

Strausz Móric hozta létre Miskolcon 1848-ban az első két évfolyamos kereskedelmi iskolát. A zsidóság integrációjának és elfogadottságának ékes bizonyítéka, hogy az eredetileg antiszemita céllal is létrehozott Hegyaljai Borkereskedelmi Társaságnak 1840-re már zsidó tagjai is voltak. Azok a törekvések, amelyek a zsidók kirekesztését célozták a gazdasági életből, egészen 1920-ig nem tudtak az állami politika szintjére emelkedni, bár „igény volt rá”, amit a különböző vármegyei előterjesztések bizonyítanak.

1944 áprilisától a magyar kormány törvényekkel tette jogfosztottá a zsidó származású magyar lakosságot. Ennek következményében semmisült meg az a réteg, amely a térség modernizációjának egyik letéteményese volt. Vagyonukat hivatalosan a „magyar nemzet” vagyonává nyilvánították, a gyakorlatban azonban ellopták, illetve a céltalan felhasználással megsemmisítették. Hiányuk máig tátongó űrt jelent Hegyalja társadalmi életében.

A szerző, Ungváry Krisztián magyar történész, borász. A cikk eredetileg a Tokaji Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet kiadványában jelent meg. (Szőlő-levél, V. évfolyam, 5. szám.) A cikket a Borászportálról loptam, mert fontos, hogy minél többen elolvassák, különösen némely ma is jókat zsidózó borász. 

Irány Isztria!     

A  magyarok szegények szomjazzák a tengert, mert nem sok jutott belőle nekik, márpedig a tenger, mint az erdő (ahogy zúg a lomb, a tenger…) a végtelen testet öltése, vagy mi. Mármost van egy projektféle, ami talán a legközelebb hozza a tengert: a BorBárBarangolás isztriai túrákat szervez roppant baráti árakon, ha vki nagyon szomjazza a tengert, ésvagy jó kis borokat, szarvasgombát és mediterrán fílinget akar kóstolni, tartson velük tavaszi és tervezett őszi útjaikon.  

Baráti autópályákon kábé hat óra alatt le lehet döfni Isztria szívéig. Legjobb a szlovén irály (M7-Lenti-Maribor-Ljubljana-Koper). Belépve Horvátországba a kékkel jelzett fizetős Y autóúton gyorsan Porec-be lehet érni. A félsziget sokféle szépséget kínál a par excellence olasz Rovinj (Rovignótól) Puláig, mi egy talán kevésbé felkapott fertályon kacskaringóztunk a tájban a VinIstra, a nagy isztriai borverseny ürügyén (http://vinistra.com/). Isztria (Istra, Istria) ahogy Dalmácia egésze azért olyan szép és olasz, mert elég huzatos történelme során  sokáig a Velencei Köztársaság része volt, aztán a monarchiáé. Érdekes Isztrián csellengeni, megérted, hogy valaha birodalom voltunk, hogy még ez is a monarchiához tartozott, hogy napokat kellett utazni, ha Pestről ide, vagy Pozsonyból mondjuk Brassóba akartál eljutni, klassz lehetett, ma is ebből élünk a kiürülő tájban, hanyatló napba néz hanyatló nép fia, Igyunk, örök sor ez, örök komédia, Új hajnal víg tüzét frissebb fajzat keresse....

Hát inni ittunk, a VinIstrán is és amúgy is, az öböl partján politizálva. A 3 csillagos Hotel Plavi afféle korrekt, szerény, tiszta valami remek saját öböllel, itt pláne igaz, hogy az igazi menők ősszel utaznak, amikor még szinte nyár van, de nincs nyüzsi, olivaszüretre is érdemes lemenni, ami pedig simán október, sőt november is lehet.

A borok jellemzően 12.5 %-osok, a fő fehér a malvazija, kék a terán, mindkettő nagy borokra is képes, de a hétköznapokban többnyire friss és egyszerű borok képét öltik, kvázi ők az isztriai olaszrizling illetve kékfrankos. Utóbbi jól megy a régió első számú attrakciójához, a szarvasgombához, Toszkána és Provence mellett ez alighanem a legkomolyabb szarvasgombás tájak egyike.  A gombára rendkívül barátságos szőrmók kutyákkal vadásznak a tölgyerdőkben, ajánlott a jó képkivágásban, hullámzó tájban található Karlic-Villa Maslina Motovun közelében, klasszik agroturismo úszómedencével, barátságos kutyákkal, olivával, szarvasgombával, szarvasgombás olivával, ami függőséget okoz, magam addig szoktam mindenbe beletenni, míg van otthon.

A régió erősségei a tenger, a szépséges táj és a pusztuló, olaszos épített örökség mellett a szarvasgomba, a bor és a nagyon jóízű isztriai olíva, a Bursic pl nagyon kafa, harmonikus, hűs, az a fajta, amit az ember reggelente elpampog egy kis barnakenyérrel és vöröshagymával és fekateával, ó, yeah,  itt érdemes télre bekészletezni olivaolajból.

(ld még http://zoldio.blog.hu/2015/02/01/az_oliva_szekszepilje_962).

Fő desztinációnk Motovun (Montona) volt, ez a teljesen olaszos, sőt, toszkános, hegytetőn épített városka, az olaszos középkorban császkálsz az őrült akácillatban, a Hotel Kastelben lehet nívósan héderezni pl a szeptember végi szarvasgomba-fesztiválon.

Ami a lényeg: Horvátország turizmusában olyasféle tudatos paradigmaváltást láthatni, mint amilyet a Balatonéban, tán nagyobb állami támogatással, lásd Tagyon jó című dolgozatunkat: a szoci tömegturizmust, a hagyományos kedves poros és szegényes kulisszákat kidobják, új, drágább és minőségibb turizmust próbálnak csinálni, a célközönség az úniós utazó, btw a legtöbb helyen (boltokban, éttermekben) elfogadják a bank- és hitelkártyákat és rendszerint az eurót is.

Itt is zöld szelek fújnak, a gasztró itt is a friss alapanyagról és a kézművességről beszél, felfelé nivellálódik az egész cucc és úgy tűnik, pénzt is pumpálnak belé, amit nem csak a sok hülye úniós körforgalmon látni. Próbálnak lelket verni a kiürülő tájba, ahol elég sok a döglött ház, ami viszont hanyatlást sugall, ma a szétszabdalt tulajdonviszonyok nehezítik az ingatlanforgalmat. 

Ha tehát a leghamarabb el akarsz jutni a mediterraneo peremére és vágysz egy korty tengerre, csatlakozz a BorBárBarangolókhoz.

BorBárBarangolás

Brebovszky Sára +36709452000

Sztaniszláv András +36309828996

borbarbarangolas@gmail.com

https://www.facebook.com/events/1703838059842574/

Hotel Plavi, Zelena laguna, 52440 Poreč

GPS: N: 45° 12' 4.674", E: 13° 35' 26.298"

Weboldal: http://lagunaporec.com/hotel-plavi-porec

Bursic, Nova Vas 102, Brtonigla,

www.bursic.net

Karlic

Villa Maslina, Paladin 14., Buzet,

www.karlic-villamaslina.com

A Hilltop mindig jó volt a friss borok súlycsoportjában, ám immár nem egyszerűen jó, hanem nagy borok is készülnek a pincészetben. A Kamocsay-borcsalád, amely egyenlő a prémium borok részhalmazával, egyesíti a frissességet a mélységgel, némelyik tétele (a szédületes olaszrizling például) világszínvonalú, egyedi karakterű, nagy bor (amit a sűrű idei honi és nemzetközi éremeső is bizonyít).

Másfél évtizede csócsálgatok Hilltop borokat a klasszik cserszegitől a biankán át a muzeális traminiig vagy az irsaiig, mindig tiszta és profi és jóárasított innivalók voltak, melyeket a közértekben is le lehet emelni az egyre jobb borpolcokról. A borok az idők folyamán egyre teltebbek lettek, mintegy párhuzamosan azzal, ahogy az alapanyag felvásárlásáról áttértek a saját ültetvényekre. Az alaplapot ma a hétköznapi borok, a Hilltop kategória képezi, a fedlap vagy a piramis csúcsa a Kamocsay-borcsalád, az etikett mindkét kategóriában ízléses és egységes. Valahogy az egész Hilltop általában ilyen egységes, s bár az elmúlt válságos években volt némi hullámvölgy, mára borológiailag a csúcsra ért a pincészet.

Eleinte (1994-től) járták az országot és felvásárolták az alapanyagot, ma már magyar viszonyok között irdatlan 560 saját hektárjuk van Neszmélyen és Szekszárdon, itt 120 hektár. A story ’93-ban kezdődik, ’98-ban Kamocsay Cserszegije az Év fehérbora a Wine Challenge-en (az angoloknak nem jött össze a cserszegi fűszeres kiejtése, ezért az unprounanceable wine-t Woodcutters néven forgalmazták), „Kamó” ’99-ben Év Borásza, satöbbi. Kamocsay nyugodt profi, a ritka nem szakbarbár, kultúra-fogyasztó borászok egyike, borcsaládja tehát ma már a legjobbak közé tartozik a honi fehérbor-piacon. „Itt nincs hordó, ez egy filozófia. Ez itt nem az újvilág, ahol mindig megfelelő a hőösszeg, és hordózni kell a vastag bort: az északi borhatár közelében vagyunk, és itt kell illatos-ízes-telt bort készíteni.”  És tévedés, hogy a reduktív bor rövid életű. Valahogy megadatott, hogy több időutazásba, muzeális jellegű kóstolóba bonyolódtam a minap (Bock, Mala, Vylylan), a 20-25 éves, hibátlan borok azt tanúsították, hogy a jó borászok-pincék mindig is tiszta és jó borászkodást folytattak, miközben egyre jobbak lettek a boraik. A (szekszárdi vörösöket kivéve) mindig reduktív muzeális Hilltop-borok közül a soproni Sauvignon blanc 1996 annó újzélandosra hangolt tételből ma is intenzív, friss és koncentrált, gusztán növényes ízképű borrá (borsó, zeller, fehérgyökér) mélyült, az ugyancsak soproni alapanyagból készített Pinó 2000 ugyancsak feltűnően jó és friss és intenzív és meggyes és eleven, a jó kis soproni savak szépen őrzik a borok virgoncságát. Vicces látni, ahogy a gyümölcs aszalt gyümölccsé válik a Pinot gris 1993-ban, hogy minden tételben szép palackbuké alakult ki a bornak a levegővel a dugón át folytatott hosszú, visszafogott diskurzusa során, és hogy a sav, ami legtovább berreg a palackban, hogy fárad-lágyul le némely lassan  bedöglő, a végén tartó tételben (Neszmélyi Chard 2001 virgin, ugyanaz 1999).  

A mai hilltopok közül erősnek vélem a kristályos-ásványos-viaszkos-maszkulin-gyümölcsös telt Pinot gris 2013-at, az őrült érzéki, szalmás-levesfűszeres-szexi-tüzes Olaszrizling 2013-at, vagy a remek Merlot 2031-at és a Kékfrankost 2009-ből.

A képeken a minap az étteremben készült rétes keletkezésének egyes fázisai láthatóak néhány zsánerféle mellett.

Hilltop Borhotel és Étterem

2544 Neszmély, Melegeshegy
GPS: 47°43'32.35"N 18°22'41.69"E
Tel.: 06-30/515-2328; 06-30/219-0116
Fax: 06 34 550 441
E-mail: hotel@hilltop.hu