A zsidóság a 19. század első felében a borvidéken meghatározó etnikumnak számított, és minden újításnak első számú terjesztője volt. Persze a bor belföldi és külföldi kereskedelmében is meghatározó szerephez jutott.
(Nyitókép: A mádi zsinagóga mennyezete; forrás: zsido.com)
Tokaj-Hegyalja gazdasági életében a Magyarországra települő „idegenek” kezdettől fogva meghatározó jelentőséggel bírtak. Ebből a szempontból Tokaj-Hegyalja az ország talán leginkább multietnikus borvidéke. A XIII. századtól olasz, vallon, görög, örmény, zsidó és német családok vettek részt a tokaji bor kereskedelmében, és népesítették be Tokaj-Hegyalja vidékét. Ez a sokszínűség bizonyos szempontból hasonló a bordeaux-i borvidékhez, ahol a híres chateau-k már a XIX. századtól kezdve döntően külföldi (elsősorban angol) kézben voltak (és ott a külföldi tulajdonosok meghatározó szerepe máig nem is kérdőjeleződött meg)
A zsidóság hegyaljai jelenléte a XVII. századtól mutatható ki. A XVIII. századtól a zsidók bevándorlása felgyorsult, ami azzal függött össze, hogy a Magyarországgal határos Galícia Lengyelország felosztása után osztrák uralom alá került. A Magyarországra települő zsidóság kb. 90%-a keletről, a Dukla-szoroson át érkezett a Kárpát-medencébe, és vonulási útjuk először Kárpátalját, pontosabban a Felső-Tisza vidékét érintette, ahonnan az új hazát talált zsidóság folyamatosan tovább vándorolt nyugati és déli irányba. Mivel Hegyalja ennek a vándorlási útnak viszonylag elejére esett, ezért a zsidóság megjelenése, demográfiai felfutása, majd a XIX. század második felétől meginduló elvándorlása alapvetően érintette a hegyaljai térséget.
A mádi zsinagóga 1973-ban (Forrás: zsido.com)
A zsidóság létszáma csak kb. 1880-ig gyarapodott: ekkor a lakosság 35%-a volt zsidó, míg 1930-ra ez az arány drámaian, 20%-ra csökkent. Sátoraljaújhelyen 1742-ben még csak 12 zsidó családot tartottak nyilván, 1821-ben már 146-ot. Megállapítható tehát, hogy a zsidóság a XIX. század első felében a borvidéken meghatározó etnikumnak számított – arányuk és számuk is magasabb volt például, mint a sváboké.
Lassanként rendeződött a helyzet
Az 1741-es Országgyűlés határozatai kifogásolták, hogy a földterületek jelentős része idegen kézre került. Ez zsidókat is érintett, akik a XVIII. századtól nemcsak kereskedőként, hanem bérlőként is jelen voltak a borvidéken. Egy 1784-es urbárium pl. az Agáros dűlő (Erdőhorváti) esetében Gróf Pálffyt és „Dávid Zsidót” említi meg.
II. József 1781-es „türelmi rendeleteinek” köszönhetően a zsidóság helyzete is rendeződött (engedélyezték számukra a korábban tiltott földvásárlást, földművelést és iparűzést). Mindez azonban nem jelentett teljes szabadságot, Sátoraljaújhelyen például 1801-ben az aszúkészítést, az essenciakészítést és az ezzel való kereskedést még tiltották számukra. Az 1839–1840. évi Országgyűlésen további, a zsidóság részére kedvező javaslatok elfogadására került sor: ettől kezdve zsidók úrbéri telkeket is vásárolhattak.
A XIX. század elejétől van adat arra, hogy zsidók kóser aszút is készítettek,ami annyit jelentett, hogy az aszúszedést is csak zsidók végezték.
A zsidó borkészítők és borkereskedők számos újítást vezettek be
Korábban a hordókat sokszor disznózsírral kenték be tartósítás céljából - ehelyett a zsidók a jól pörkölt és kénnel is kezelt tölgyfahordók használatát részesítették előnyben, és sokkal gyakrabban használtak új hordókat, mint a keresztények. A zsidóság mobilabb jellegéből adódóan minden újításnak első számú terjesztője volt, és a modernizációval kapcsolatos összes technikai vívmány elterjedése jelentős mértékben zsidók közreműködésével valósult meg.
Itt említhetjük a must cukorral, illetve a bor égetett szesszel való korlátozott javítását, vagy a pasztörizációt (ami a XIX. században kifejezetten progresszív lépésnek számított, mivel ezekkel a módszerekkel lehetett homogénebb minőséget előállítani, illetve megakadályozni az édes borok utóerjedését), vagy a nagyobb bortételek egalizálásának igényét, illetve az egyre finomabb szűrési módszereket.
Hozzá kell tennünk, hogy ma már ezen módszerek felett eljárt az idő: a XIX. században azonban ezek az eljárások nem voltak sehol sem tiltva és sok szempontból forradalmi áttörést jelentettek a borászati technológiában.
A mádi zsinagóga ma
Bekapcsolódás a kereskedelembe
A XIX. század elejéig a zsidó borkereskedők nem voltak jelentősek Hegyalja életében. Ezt követően azonban a zsidóság a bor belföldi és külföldi kereskedelmében egyaránt meghatározó szerephez jutott. Sátoraljaújhely zsidó borkereskedői például még Kassa város piacait is uralni tudták. Ennek több oka volt: egyrészt az, hogy a magyar nemesi elit a kereskedelmi tevékenységtől elzárkózott, a másik pedig az, hogy a borkereskedelem volumene a szállítási lehetőségek javulásával rohamosan bővült. A zsidó borkereskedők tevékenységét segítette, hogy családi kapcsolatrendszerükre is támaszkodhattak, amikor a volt lengyel területekre szállítottak bort.
Bérlés és tulajdonlás maximumon
A filoxéravész 1875 és 1897 között az ország szőlőterületeinek felét kipusztította. Ez a hegyaljai szőlőket jóval az országos átlag felett, 67%-ban érintette, és a XX. század elején meginduló szőlő-rekonstrukció úttörői zsidó befektetők is voltak. Ebből fakadt, hogy a zsidó kézben lévő területek nagysága a XX. század elején érte el maximumát.
A zsidóság kereskedelmi tevékenységét az jellemezte, hogy elsősorban ők mérték ki a helyszínen a nagybirtokok borát, illetve forgalmazták azt a borvidéken kívülre. Emellett a XIX. század végére jelentős mértékben béreltek uradalmi szőlőket, az összes földbérlet 20-30%-a a térségben zsidó befektetők kezében volt. Szemben a görög kereskedőkkel, akik tevékenységüket elsősorban nem az ingatlanok megszerzésére alapozták, a zsidók törekedtek szőlőterületek és borospincék megvásárlására is. Emellett közvetlenebbül és több szálon is kapcsolódtak a mezőgazdasági termelés különböző ágaihoz.
Lengyelországi zsidó család (Forrás: mult-kor.hu)
A zsidó társadalom felépítése
Hegyalja zsidóságának társadalmi rétegződése meglehetően összetett volt. A szegényebb, elsősorban fuvarozásból élő családok éppúgy megtalálhatóak voltak, mint a kisvállalkozók (boltos, hentes, kocsmáros, serfőző, szabó) vagy a módosabb szőlősgazdák, illetve borkereskedők, illetve a külön kategóriát képező szesz- és ecetgyár-tulajdonosok. Utóbbi csoport tevékenysége (amelyben a zsidók messze felülreprezentáltak voltak) különösen jelentős, mivel munkalehetőséget teremtettek, komoly mértékű adót fizettek és tevékenységükkeljelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a borvidék ne csak egyetlen termékre alapozza gazdasági prosperitását.
Sátoraljaújhelyen 1840-ben a zsidók 25%-a kereskedő volt (13 nagyobb, 53 kisebb és 16 házaló), 24%-uk haszonbérlő (ők kocsmát, mészárszéket, illetve földeket béreltek), a maradék csoport fele tanító, illetve iparos vagy nincstelen napszámos volt. Ez a társadalmi struktúra meglehetősen eltért a magyar etnikum foglalkozási adataitól, amiben a kereskedők és bérlők csak minimálisan voltak képviselve.
Tokaj, zsidó temető (Forrás: szemelyi-utazasi-tanacsado.hu)
A zsidóság Hegyalja polgárosodásának egyik úttörője volt
Strausz Móric hozta létre Miskolcon 1848-ban az első két évfolyamos kereskedelmi iskolát. A zsidóság integrációjának és elfogadottságának ékes bizonyítéka, hogy az eredetileg antiszemita céllal is létrehozott Hegyaljai Borkereskedelmi Társaságnak 1840-re már zsidó tagjai is voltak. Azok a törekvések, amelyek a zsidók kirekesztését célozták a gazdasági életből, egészen 1920-ig nem tudtak az állami politika szintjére emelkedni, bár „igény volt rá”, amit a különböző vármegyei előterjesztések bizonyítanak.
1944 áprilisától a magyar kormány törvényekkel tette jogfosztottá a zsidó származású magyar lakosságot. Ennek következményében semmisült meg az a réteg, amely a térség modernizációjának egyik letéteményese volt. Vagyonukat hivatalosan a „magyar nemzet” vagyonává nyilvánították, a gyakorlatban azonban ellopták, illetve a céltalan felhasználással megsemmisítették. Hiányuk máig tátongó űrt jelent Hegyalja társadalmi életében.
