Pályamű 2014
Pannónia Aranygyűrű Alapítvány
Magyarországon a bor nemzeti ügy, a magyarság történetével összefonódott a borfogyasztás. A mindennapokban és az ünnepek alkalmából is elmaradhatatlan egy jó pohár bor. Társaságban egy becses palack kibontását feszült várakozás és egyfajta áhítat kíséri. Egy gazda legnagyobb büszkesége a bora, amit meg kell becsülni, mivel a barátság legnagyobb ellensége a saját termésű bor hibájának kellő tapintat nélkül megfogalmazott kritikája…Hogy megértsük a magyar borászat helyzetét, vissza kell mennünk körülbelül harminc évet az időben, megvizsgálnunk a világ élvonalát és magunkat. Mit gondolunk magunkról, mit látunk a külföldi borászatoktól, mik a lehetőségek, az elképzelések és mi a valóság.
Nyolcvanas évek: termelés, termelés, termelés
1981-ben születtem Kecskeméten, szüleim a helyi borkombinátnál dolgoztak ebben az időben. Ebben a miliőben nőttem fel, természetesnek hatottak a több száz, több ezer hektoliteres tartályok. Ezekben az években felkészült szakemberek elavulóban levő technológiával, jó laborháttérrel próbálták a maximumot kihozni a rendelkezésre álló alapokból. Jellemzően széles sortávú, 3-3,6 méteres, 2500-3000 tőke/hektár tőkeszámú területekről termeltek 100-150 hl bort. Ez a mennyiség nem kiugró egy 4500-5500 tőke/hektáros területnél és átlagos minőségű bor esetén, de az akkori ültetvényszerkezetnél nem volt garantálható a szőlő teljes érettségének elérése. A KGST államok piacait ki kellett elégíteni, ami az átlagminőséget lefelé vitte. A domb- és hegyvidéken fekvő borvidékeken a hatékony termelés érdekében a szőlőterületeket a szoknyákra, vagy sík részekre telepítették, ami egyszerűbb termelést tett lehetővé, de a fekvésből adódóan csak kisebb potenciállal rendelkező borokat lehetett, illetve lehet ezekről a területekről készíteni és számolni kell a nagyobb fagyveszéllyel is.
Kilencvenes évek
A piacok bezárulásával érkező sokkhatás, a versenyhelyzet kialakulása és a privatizáció merőben új környezetet eredményezett a bortermelésben is. A borkombinátok agóniája közben megjelentek az első kis- és középbirtokok, amelyeknek egy részén megindult a minőség-szemléletű munka. Ekkor kezdték meghonosítani a nyugat-európai bortermelő országokban már bevett szőlészeti és borászati technológiákat. Az első lépéseket rácsodálkozások jellemezték a potenciálokra a terméskorlátozás bevezetésével, illetve a minőség ugrásszerű növekedésére a borászati technológiák fejlesztésével (pneumatikus prés, irányított erjesztés). Az évtized közepére-végére megérkeztek az első pozitív visszacsatolások a nemzetközi borversenyekről. Ezek az évek a nagy villányi fellendülés jegyében teltek.
De a kilencvenes évek a kétes minőséget termelő borokról is szóltak. Követhetetlen eredetű kannás tételek, rossz minőségű lőrék, amelyek esetenként szőlőt csak nyomokban tartalmaztak. Ezeknek a piacromboló tételeknek a visszaszorítása sok időt és energiát igényelt, nehezen felmérhető pénzügyi és presztízsbeli kárt okoztak a magyar borágazatnak.
Kétezres évek: a hurrá-hangulat csúcsra járása, találkozás a valósággal
Az igényes munkát folytató borászatoknak az első jó visszajelzések után meg kellett tanulniuk feljebb lépni, magasabb szinten szőlészkedni és borászkodni. A kétezres évek eleje jellemzően a túlextrahált, túlhordózott borok diadalát hozta – Magyarországon. Az évtized közepére ismertük fel, hogy a kevesebb több is lehet. Ráébredtünk, hogy a termőterületek megismerésével, erényeik kiaknázásával (és nem azok elnyomásával) saját stílust lehet és kell kialakítanunk, hogy ne vesszünk el a világ chardonnay-i és cabernet sauvignon-jai között. A 15-17 térfogatszázalékos alkoholú, 35 g/l extraktú borok megmutatták, hogy hatalmas testtel rendelkező borokat lehet készíteni, de az eleganciát nem ezek a tételek képviselik. Egyre több energiát és odafigyelést fordítottunk a különböző termőterületek feltérképezésére. Ez nagyon aprólékos munka, amiben hatalmas lemaradásunk van. Sok-sok évtized tudását veszítettük el. Ami egy francia borászatnál esetenként 300 évre visszamenően dokumentálva van, az nálunk csak pár évre vezethető vissza. Ezekben az években váltak érezhetővé a klímaváltozás hatásai is, ami újabb bizonytalan tényezőt hozott a szőlőtermesztésbe.
Napjainkban
Az elmúlt évtizedek alatt a magyarországi szőlőterületek 136 ezer hektárról 73 ezer hektárra csökkentek. Jelenleg borimportra szorulunk, annak ellenére, hogy jelentős felhalmozódott készletek vannak a közepes méretű, magas árfekvéssel dolgozó borászatoknál. A hazai viszonylatban nagynak számító borászati cégek import borokkal elégíti ki a szükségleteiket. Ezek a borászati üzemek financiálisan stabilak, profitot termelnek, a termékeik nagy része az alsó szegmenst képviseli. A hazai fogyasztóknak csak szűk rétege képes 1200 forint feletti palackárú borokat megvásárolni. A középes árfekvésű borokat készítő borászatok hazai piaca gyakorlatilag kicsi, boraikat nehezen tudják olyan áron értékesíteni, hogy ne legyenek folyamatos pénzügyi problémáik.
A felhalmozódott raktárkészletet jellemzően nem az alacsony minőség, hanem a magas ár eredményezi. Ezeknek a boroknak a fogyasztói az évek során egyre tudatosabbá váltak, minőségben és árban is van elképzelésük a borról, amit venni akarnak. Megállapítható, hogy míg az alacsony árfekvésű borokból hiány van és importra szorulunk, a középső és magas árfekvésű boroknál többlet alakult ki, amit exporttal lehet megszüntetni.
A külföldi értékesítésnél szintén drágának számítanak a magyar borok. Nincs ismertségünk, ár-értékben és mennyiségben nem tudjuk felvenni a versenyt sem az európai nagy bornemzetekkel, sem a tengerentúlról érkező borokkal. A magyar borászatnak az elkövetkező években versenyképesebbé kell válnia. Erős forrásokat kell optimalizálni. Árnövelő és nem ésszerű az az elaprózottság, céhszerűség, ami a birtokokat jellemzi. Két-három hektárra traktort fenntartani komplett felszereléssel luxus. 400-2000 hl-es pincekapacitásra saját palackozó sort üzemeltetni, ami évente körülbelül 10 napot működik, szintén luxus.
Költségeket lehetne racionalizálni egy laza szövetkezeti csoportosulással, ami hatékonyabbá tenné a termelést. Az alacsonyabb önköltség nagyobb forgalmat és árrést eredményezne. Erősíteni kell a pozícióinkat a tradicionális külhoni piacokon, jellemzően a szomszédos országokban, Lengyelországban, Oroszországban és a Baltikumban. Kimagasló minőséget kell termelni, hazai fajtákból.
A külföldi borkedvelők a magyar bort legegyszerűbben egy magyar fajtával tudja azonosítani. Ahogy a rizling németnek, a veltelini osztráknak számít, úgy a furmint, a kadarka lehetne csak magyar. Ezeket a fajtákat folyamatosan magas minőségben termelve könnyen és hitelesen lehet kommunikálni a világ felé és megfelelő árfekvésben lehet értékesíteni őket. A magyar bor és a minőség fogalmát össze kell kapcsolni, ahogyan Ausztriában is tették az elmúlt évtizedekben.
Erősíteni kell a helyi minőségi vendéglátást, a helyi – pincei borértékesítést. A leghatékonyabb reklám lehet egy jól sikerült bortúra. Az alap a minőség, valamint az elfogadható ár, és fontos hogy, a fogyasztó jól érezhesse magát az adott környezetben. Ehhez szükséges a minőségi kikapcsolódás, a kulturált környezet megléte a borászatnál és azon kívül is. Méltó helyek kialakítása, a meglevők méltóvá tétele, fogyasztóbarát környezet kialakítása. Ha a borkedvelő megtisztel egy borvidéket azzal, hogy elutazik a termőhelyre, ne érje csalódás. Legyen élmény egy borvidék bejárása, és ne csak a borok miatt. Több minőségi szemléletű pincére van szükség. Aki felvállaltan bort termel, nem csak a családnak és a szűk baráti körnek, az a termelő készítsen tisztességes borokat, sikeressé téve ezzel magát és környezetét egyaránt.
Családi borászatunkat is ebben a felfogásban fejlesztjük 2008 óta.
-------------------------
Keresztes Ákos 1981-ben született Kecskeméten több generációs borászcsaládban, a mezőgazdasági szakközép után a Kertészeti Egyetemen tanul az erjedésipari szakirányon, majd szüretel a kaliforniai Delicato Family Wineyardsnál. 2005-ben kerül Tokaj-Hegyaljára, először a Patríciusnál, majd a Degenfeld Szőlőbirtok borászati vezetőjeként dolgozik. 2008-ban alapítják feleségével Tarcalon a Myrtus Pincét, tavaly óta kizárólag ezzel foglalkozik.
A győztes bor a 2012 Tokaji Cuvée a tarcali Vigyorgó-dűlőből származik. Kései szüretelésű furmint és kövérszőlő, mely fele-fele arányban hordós illetve tartályos érlelést kapott. „Ennél a bornál is, mint az összes általam készült tételnél, minél jobb egyensúlyt szerettem volna elérni. Legyen ásványos, gyümölcsös, selymes, jól iható, kellemes, ne lógjon ki sem a sav, sem a cukor” – írta a pályázatra benyújtott boráról Keresztes Ákos.
Keresztes Ákos tehát ezzel az esszével és borral nyerte meg a tavaly harmadszor kiírt Aranygyűrű-pályázatot. Nagy kérdés, mitől válik egy díj hitelessé, vélhetőleg leginkább a személyek, a zsüri, a szakmailag-erkölcsileg hiteles arcok hitelesítik. Van olyan magándíj, amely minden hangzatos titulusa ellenére képtelen igazán komoly szakmai presztízsre szert tenni, a Pannónia Női Borrend által adományozott Pannónia Aranygyűrű máris komolyan vehető. A díjat a fiatal és tehetséges borászoknak adományozza a borrend, nemcsak az számít, ami a palackban van, hanem be kell adni egy kis esszéfélét is, amiben pár flekken a honi borászat aktuális helyzetéről és a maga ars poéticájáról is értekezik a fiatal borászhölgy vagy úr. A dolgozatokat a Pannónia Aranygyűrű Alapítvány Kuratóriuma bírálta el (Sebestyén Márta, Borbás Mária, Dr. Csizmadia András, Káli Ildikó, Dr. Kállay Miklós, Kozma Kálmán, Mészáros Gabriella, Szepsy István, Dr. Zilai Zoltán, Árvay Angelika és Keményné Koncz Ildikó alkotják a zsürit). Öröm volt látni, mennyi jobbnál-jobb fiatal borász jelent meg a díjkiosztón, egyértelmű, hogy nagyon erős ez a generáció, rajtuk nem fog múlni a magyar minőségi borászat jövője. Borbély Tamás, Bősz Adrián, Csetvei Krisztina, Hernyák Tomi, Jarecsni János, Kis Tamás, Losonczi Bálint, Molnár Tibor és Podmaniczky Péter jöttek el, és kapásból fel lehetne sorolni még egyszer ennyi klassz fiatal borásznőt és borászt.
Pár megjegyzés: nem csak első helyet kéne osztani, amint kiderül, ki nyert, úgyszólván értelmét veszti, hogy a többi jelölt minek maradjon, kéne 3., 2. és első díj és a plusz, a szponzorok által adományozott díjakat nekik kéne kiosztani, nem ilyen dupla vagy semmi alapon,hogy a nyerő mindent visz, a többiek ott állnak lógó orral, hiába jöttek el a munkanapon a világ végéről.
