Kicsit szomorkás a hangulata az embernek, amikor végleg eltűnni lát egy ismerős és otthonos kultúrát, meghalni és elfelejtődni valami teljeset. Vác valamikor olyan borváros lehetett, mint mondjuk Sopron vagy Eger, ahol minden ház alatt pincék, sőt pincerendszerek húzódnak, a legnagyobb a Tokaji borvidék alatt van, ott egy negatív világ, egy sokemeletes végtelen labirintus húzódik az alvó és haldokló falvak és hajdani mezővárosok alatt.
Vác térsége valaha virágzó borvidék volt, mely mára teljesen eltűnt és elfelejtődött, noha a reformkorban hatezer holdon kapaszkodtak itt az elsőrangú, szőlőre kitalált dűlőkbe a tőkék. Fura módon lehet, hogy a vasút 1846-os megnyitása, majd a filoxéra és az iparosítás együtt szívták el a munkaerőt az addig főleg a szőlőből-borból élő városból. A hajdani püspöki uradalmi borpincére a szövetkezesítés vetett keresztet, mára a szőlők eltűntek a Naszály déli lejtőjéről és alig emlékeznek a népek arra, hogy hajdan bécsi és lengyel kereskedők vitték innen a kéknyelűt és a rizlinget.
Két komolyabb, piacos pincészetet érzékeltem a ma parlagon heverő dűlőkön, kiadnak egy kis termékpiramist. A szállítmányozással foglalkozó Ogl család mintegy melléküzemágként művel húsz hektár szőlőt Szendehelyen és alsó polcos, jóízű borokat készítenek, egyre jobban a bűvkörébe kerülve a borászkodásnak. Úgy százezer liter bor adnak el a környékbelieknek és az éttermeknek-kocsmáknak, valamint az itt átszáguldó lengyel kamionosoknak, akik hamar kifigyelték, hogy tiszta, jó ízű, jó ízlésre valló olaszrizlinget, rozét és remek cabernet franc-t lehet betárazni Ógl Szepi pörgős-lakmározós fogadójának borboltjában 900-1200 Ft közti áron.
A Lingvay Pincészet a termékpiramis csúcsát képviseli. A fiatal jogász házaspár tudatosan próbál visszaállítani valamit a régi dicsőségből és fel akarják éleszteni a váci bort. A bámulatosan szép dombok közt fekvő Rád nevű faluban készítik igen magas színvonalú, koncentrált, tehetséges tételeiket. A Zöld Veltelinik koncentrált, fehér húsú gyümölcsöket idéző, finom savú és jó balanszú borok, az érlelt 2012-es a legszebb, és tréfás, hétszáz forint körüli árakon kaphatók. Remek az érzéki, epres, csontszáraz és gazdag Kőkapu rozé 2014, ízes és rózsás-csipkelekváros felhangjai vannak a Pinot noir 2013-nak, mindez ezer forint alatti árakon.
Újabban magam is e dombok között hangicsálok és azért gondoltam megzenésíteni e két pincészetet, mert úgy tűnik: mint cseppben a tenger, e két szorgos és szimpatikus műhely részként tükrözi az egészet, az ország képét: egy lassan végleg leromló kontextusban, ahol egy kultúra, egy teljesség lassan sűlyed (sic) el, derűlátóan dolgoznak, és bár nem tudják feltartóztatni a romlást, elsőrangú egyéni teljesítményeket produkálnak.
