A nagyon profi, bő harminc éve tevékenykedő szentendrei Erdész Galériának van egy jó kis hedonista játéka: gasztronómia és festészet összekapcsolása, jó borokkal kísérve. A Művészkonyha című kiállítást immár ötödik éve rendezik meg Erdész Lászlóék, a képek ihlette fogásokat a Máhr Attila vezette Aranysárkány Vendéglő készítette el, az ételsor mellé Kamocsay Prémium borokat lehetett kóstolni.
Szentendre egyfelől a kreativitás, a festők és a festői utcácskák városa, ahol tényleg mediterrán szellők emléke lengedez, másrészt a tömegturizmust célzó gagyi áramlik az utcákon, mint mindenhol a világon, a Váci utcától a Rambláig. Az igényes fókuszpontok közé tartozik az Erdész Galéria és az Aranysárkány, régi műhelyek ők, Erdészék több, mint három évtizede működnek, az Aranysárkány pedig a legelső honi privát étteremként nyitott 1978-ban.
A Kamocsay prémium borok nagyon jó gasztroborok is, látszott, hogy a nemrég palackozott 2015-ösöknek jót tesz a palackos pihenés. Az Olaszrizling levesfűszeres-almakompótos illattal köszön, kis szekfűszeg díszíti, telt, lágy faktúra, friss savak, ez az évjárat is sikeres lesz. Borkovics Péter Betűtésztaleves-üvegszobra adta magát, a Hilltop Pinot Noir rose kísérte, Weiler Péter képe Nagyapám kedvenc tojásos galuskájaként jelent meg az asztalon kis tejfölös uborkasalátával, ezt a fogást a harmonikus és nem édeskés Sárgamuskotály erősítette, egyszerű és nagyszerű duett volt.
A főételt Gyémánt László Hommage a’ Velasquezének pajzán szűzérméi képezték, Magyaros szűzérmék csípős kolbáasszal töltve címen jelentek meg a tányéron, jó kis paprikás krumpli körettel. A Chardonnay ismét jelezte, hogy nem akárki, valami remek, eredeti gyümölcsösség világítja át az ízképet és a telt kortyot.
A legfinomabb fogás talán Fehér László Kakaóscsigája volt, úgy képileg, mint cukrászilag, nincs az az érzésed, hogy ezt már láttam valahol, hogy nem vezet sehova, hogy ez egy vizuális publicisztika, hogy nincs saját nyelve a kornak, hogy indifferens rétegművészetté zsugorodott a táblakép, hogy ni, ez egy Brancusi, ez egy Miró, egy Estes vagy Mácsai, vagy hogy ez meg csak egy gyenge vizuális vicc: a nagy, egyszerű ceruzarajzon átcsillan a nagyság fénye, valami, ami nem a divatról vagy a poénkodásról, hanem a szépségről szól. A tányéron tekeredő csiga is sokkal többet tudott, mint rokonszenves hétköznapi kis fajtársai, a szimpla kakaós csigák, a visszafogottan elegáns 2008-as kései Hárslevelűvel karöltve ejtette rabul a hasakat és szíveket.
https://www.youtube.com/watch?v=d_AJUhLD1lY&feature=youtu.be
