Ahogy Párizs sem fenékig Eiffel, a magyar borügy is ezer sebből vérzik, amiről egy őszi kékfrankos-kóstoló kapcsán ejtünk egy-két szót.

Ahol az volt a kellemetlen észleletem, hogy a sok szép és változatos magyar kékfrankos mellett felvonuló osztrákok jobbak voltak, e sorok írójának a Krutzler pincészet észveszejtően intenzív, párás, szubtropikus illatú, olajos mozgású, hibátlan borai imponáltak leginkább, nem a magyarok. Ami lehetne egyéni szociális probléma, de a borfirkász kollégák közül kinek Umathum, kinek Weninger jött be leginkább, ami kínos. Vannak világszínvonalú magyar borok, de a magyar borkultúra egésze provinciális, belterjes és másodlagos frissességű, rész az egészben.

A családi pincészetek legjobb,  5-6 éves, érlelt, drága, egyedi borai csak kis niche-eket szolgálnak ki, ez egy termőhely 10-20 %-a, többet a belső piac nem vesz föl. Nem nő a borpiac és a fogyasztás, nemcsak a torta zsugorodik, hanem csökken a reális termőpotenciál is. A tömegbor-kategóriában egy csomó szőlő robban és pukkan és rohad lefele, még a művelési költségeket sem hozzák be, termőképességük a fedezeti pont alá csökken, sok az elöregedett és hiányos ültetvény, mert a fizetőképes kereslet hiánya, az ágazat jövedelmezősége ebben a kategóriában nem teszi lehetővé a szinten tartást. A nagyobb pincészetek szegmensében jobban érzékelni ezt a krízist, az ültetvényi háttér, az alapanyagbázis zsugorodását, mint a kis családi birtokokon, ezért ömlik be annyi olcsó olasz bor az alsó polcokra, mert már nincs elég magyar alapanyag. Egy balaton-felvidéki borász (Kázsmér János, Lesence Borászat) úgy foglalta össze nekem az össze az ágazat helyzetét, hogy a borásztársadalomban nagyon alacsony az együttműködési készség, a borvidékeket vezető borászok zöme azt hiszi, egyénileg is tud boldogulni, ami a honi birtokméretek mellett lehetetlen, az őstermelők nem kapnak információt, miközben a szakmai és morális színvonal csökken. Export zéró, illúziókban és önáltatásban viszont dúskálunk, sokszor provinciális borokat magasztalunk, miközben csökken a termőalap és a hozamok. Teljesen hiányzik a negociant-ok, a közvetítő kereskedők dimenziója és csaknem teljesen a legfontosabb, középső polcos, 50-250 hektáros középpincészeteké, miközben a magyar borászat kézműves hobbisták, a befutott szuperbrend középpincészetek és a felvásárolt alapanyagból olcsó borokat készítő nagy borászatok szegmenseire bomlik, végleg a borvilág perifériájára sodródva.